Még égnek a lámpák
Még kihaltak az utcák
A félhomálynak átadják a megérdemelt hatalmát
Harmóniát kéri, árvák álmát védi
Árnyaknak ad életet, elérhetetlen védelmet
Érzelmet szabadít föl, betonból, téglából
Jelenből, jövőből időt...
Ha halk a vonathang, a távolban hallható
A néma világot felforgató, mégsem romboló
Inkább beleolvad a kürt, ami kitölti az űrt
Régi barátként újra, a háttérben feltűnt
Harmat, ki minden nap megjelenik majd eltűnik
Láthatatlan lepele füvet-fát elborít itt
Átöltözteti őket, a parkban a fenyőket
Szobrokat a tereken, az épületekеn
Szebb jellegеt ad, ami kicsit sem vad
Aki látta annak leírhatatlan marad

Minden hajnalban
Az emberek helyett
Némán beszélnek
A lakótelepek
Minden hajnalban
A betontengeren
A házak között angyalok énekelnek
Minden hajnalban
Az emberek helyett
Némán beszélnek
A lakótelepek
Minden hajnalban
A betontengeren
A házak között angyalok énekelnek
Hidak, alagutak, romos kormos házak
A betondzsungelekben felszabadulnak a vágyak
Mintha védőháló hullna az érintetlen múltra
Ha a szürke panelház beszélni is tudna
Elmondaná a felgyülemlett bűnt, bánatot
A szeretet, tiszteletet, alázatot
Meg azt a varázslatot mit az éjszaka mutatott
Az ajtókon réseket kutatott, ott bejutott
Mikor mindenki aludt, mikor minden kialudt
A szobákban táncol, a folyosókon fut
Ha négy fal közé ragad, hajnalig még marad
Ő az egyetlen kit a nappal kitagad
És bármerre jár, elborul az ég
Villámok mutatják útját, jön a vég
Még újat mondana, de megcsuklik hangja
Majd szárnyát széttárja, az éjszaka angyala

Minden hajnalban
Az emberek helyett
Némán beszélnek
A lakótelepek
Minden hajnalban
A betontengeren
A házak között angyalok énekelnek
Minden hajnalban
Az emberek helyett
Némán beszélnek
A lakótelepek
Minden hajnalban
A betontengeren
A házak között angyalok énekelnek
Minden hajnalban, felfoghatatlan
Ahogy az élettelen életre kel a városban
A távolban, hirtelen feltűnik a Nap
Ahogy ég a fény, véget ér
A varázslat
Amit a város adhat