[Verse 1]
Egyedül sétálok, és nézem az arcokat
Gondokkal küszködő barázdált ráncokat
Fátyolos szemekben elvész a tekintetem
Eltűnődöm, hogy hol van az én helyem
Mert fakó ez a világ amiben élünk
Gyarló az ember, és ezért kell félnünk
Mikor a jó barát is hátba támad egy kevéske pénzért
Feladja a hitét, a megélhetésért

[Bridge]
A sorsom hív, de félek egyedül
Csak egy sötét szobába zárva
Mélyen szenvedünk

[Refrén]
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség

[Verse 2]
Kevés a szeretet, az őszinteség vétek
Az igaz szívünknek szenvedés az élet
Áldozatot hozhatsz, de semmibe se veszik
Robotolhatsz, a profitot mások zsebre teszik
Lehetsz bármily kedves, úgyis ködbe veszel
Pedig csak élni akarsz, erre törekszel
A fény felé mennél, hogy megtaláld az utad
Elfogadod a sorsod, mely más irányba mutat
[Bridge]
A sorsom hív, de félek egyedül
Csak egy sötét szobába zárva
Mélyen szenvedünk

[Refrén]
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség

[Verse 3]
Keresed az élet értelmét
Milyen jó volna, ha gyermekkori álmaidat élhetnéd
Olyan messzinek tűnnek a régi vágyaid
Ólomként nehezednek már a lábaid
Ébren álmodom, lehunyt szemmel
Mert minden megváltozik majd egyszer
Mindenkinek szebb lesz az élete
Beteljesedik majd az Úr ígérete

[Bridge]
A sorsom hív, de félek egyedül
Csak egy sötét szobába zárva
Mélyen szenvedünk
[Refrén]
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség
Gyarló ember vagyok én
Gyarló ember, semmiség